Régen volt már, 2007-ben. Az akkori főnökeim András és Zsolt igazi közösségi emberek, született vezetők. Olyanok, akik egy ütközetben nem azt vezénylik, hogy előre, hanem azt hogy utánam! Dicsérhetem őket, mert most már nem főnökeim, bár még mindig vezetők a maguk posztján és továbbra is a munkatársaim. J
András igazi sport megszállott, Zsoltinak a túrabringázás a kedvenc hobbija.
Történt, hogy egyszer Zsolti felvetette, mi lenne ha szervezne egy bringatúrát, mondjuk a Balaton körül. Két nap alatt körbebringáznánk a tavat. Nekem nagyon tetszett az ötlet. Végre történt valami, ami kizökkenthetett a szürke hétköznapok taposómalmából. Mondanom sem kell, hogy elsőre rávágtam, hogy én megyek! Aztán persze elkezdtem gondolkodni, hogy jó-jó ez a nagy lelkesedés, de minimum 6 éve rá se néztem a bringámra, nem hogy tekertem rajta. De hát mindegy, menjük, mert tuti jó buli lesz. Eljött a nagy nap, nyeregbe pattantunk és nekiláttunk falni a kilométereket. Balatonfüredről indultunk, és Tihany felé kezdtük bekeríteni a tavat. Egészen Badacsonyig felhőtlen tekerés volt, de onnantól kiütközött az edzés hiánya, a 35 év sport nélkül. A lábaim elkezdtek fájni, a combom, a térdem. Alig bírtam tekerni. Hajaj, gondoltam magamba ezt nem teljesen így képzeltem. Próbáltam jó képet vágni a dologhoz, de majd be sz…, szóval nagyon fájt. Akkor váltam a Flector kenőcs őszinte hívévé. Zsolti rutinos túrázóként, hozott magával egy tubussal, és azzal kenegettem a fájó részeket. Ez viszonylag tűrhetővé tette a kerekezést, de az első nap végére úgy kimerültem, hogy a nyári melegben vacogtam, annyira kitekertem magamból minden kalóriát. A második nap reggelén újra kellett tanulnom járni. Az hogy egyszer sikerült leguggolnom, igazi csoda volt. Gondolkodtam rajta, hogy Fonyód mellől valahogy elvánszorgok Zamárdiba, és szégyenszemre felülök a kompra, hogy a lehető legrövidebb úton elérjek ismét Füredre. De akkor elkezdett valami motoszkálni a fejemben, kb. mint egy hang. Eljöttem idáig, szép idő, jó hangulat, remek csapat, én meg hagyjam el a színpadot a hátsó ajtón? Hát azt már nem! Tekerek ameddig bírom! Őőőő, Zsolti, hol is az a Flector krém? Megvolt,én meg kenegettem magam serényen. Az meg ismét hatott. Szó mi szó bírtam a tempót, magam is csodálkoztam, hogy nem is fogtam vissza a csapatot, sőt az elsők között tekertem! Jó-jó a Zsolti szélárnyékában, de akkor is. J Na az volt az igazi öröm, amikor megpillantottam a Balatonfüred táblát! Hát ordítottam egy igen nagyot: Megcsináltúúúk!!!
Igen azt hiszem akkor dőlt el minden.
Mire elmúlt a túrán szerzett izomláz, volt időm átgondolni, hogy mi is volt ez a Balaton +kerülő túra. Mindenki élvezte a túrát, örömét lelte a tekerésben, a balatoni mártózásban, a finom vacsorában, csak én voltam, aki a pokolba érezte magát. A mozgás, edzés és az izomzat hiányát nem lehet lelkesedéssel pótolni. Úgy gondolom igen csak megérdemeltem azt a két nap szenvedést a nyeregben. Jó kis ébresztő volt, kb. mint egy pofon. Hát ja, valaki csak az ilyenekből tanul.
Mivel igencsak jól sikerült a túra, a lelkes csapat elhatározta, hogy a nyár vége felé is kellene egy tekerést szervezni.
Na, akkor addig is kezdjek csak valamit magammal, mert még egyszer így elszúrni egy remek eseményt a tohonyaságom miatt nem szabad!
Örök igazság, akármekkora közhely is: a láb mindig kéznél van! És akkor elkezdtem futni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése